Smink

Gál Hajnalka vagyok,

sminkes, kozmetikus, valamint az Aurora Beauty megálmodója.

2014 óta foglalkozom sminkeléssel, versenyzéssel. Fő célom vendégeim igényeit szem előtt tartva egy kényelmes, nem túlzó, nem maszkos hatású tartós smink elkészítése a mai trendeknek megfelelően. Egy szép smink magabiztossá tesz, én pedig segítek olyan sminket készíteni, amit büszkén viselhetsz.

Több éves tapasztalatomnak köszönhetően garantálom, hogy a lehető legnagyobb odafigyeléssel, és precizitással készítem el a sminked, ami vendégeim visszajelzése alapján egészen lemosásig tart. Biztos lehetsz benne, hogy nem fog elmozdulni a várva várt esemény legszebb pillanatában, így te nyugodtan élvezheted amire annyit készültél…

Dolgoztam már szépségversenyeken, bemutatókon, rendezvényeken, forgatásokon, és örömmel vállalok esküvőket, szalagavatót, fotózást és forgatást, akár kiszállással is.

Nagy figyelmet fordítok a termékek minőségére, hiszen a nem megfelelő termékekkel és eszközökkel a végeredmény meg sem közelíti azt, amire vendégeim vágynak. Kizárólag professzionális, High-end és luxus márkákkal dolgozom, hogy a lehető legszebb és legtartósabb sminket készíthessen el.

Gál Hajnalka, Aurora Beauty, kozmetika, Budapest, XX kerület, smink, dióda lézeres szőrtelenítés, arckezelés, testkezelés, tetoválás eltávolítás

Milyen sminkeket készítek?

Nappali szépítő smink, természetes smink, lágy smink, finom smink, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Nappali szépítő smink

Ha nem szeretnél erőteljes sminket, inkább természetes szépséged szeretnéd kiemelni egy lágy, finom sminkkel, akkor válaszd nappali szépítő smink szolgáltatásom, ami megadja neked azt a kis pluszt, amivel még szebb lehetsz.

Alkalmi smink, ballagás, szalagavató, esküvői smink, báli smink, műszempilla, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Alkalmi smink

Ha valamilyen alkalomra szeretnél egy tökéletes minket, legyen az ballagás, szalagavató, esküvő vagy egy báli smink, és kicsit erősebb hatást szeretnél, mint amilyet a hétköznapokban viselsz, akkor alkalmi smink szolgáltatásom lesz a tökéletes megoldás számodra. Extra díj fejében műszempillát is kérhetsz hozzá, így még különlegesebb lesz az összhatás.

Szilveszteri smink, fesztivál smink, extrém smink, smink, csillám, vadító színek, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Szilveszteri/ fesztivál smink

Ha valami egészen extrém sminkre vágysz, vadító színekre, csillámokra, akkor nálam tökéletes helyen jársz. Nincs olyan kérés, amit ne tudnék megvalósítani, így nemcsak az alkalom, hanem a megjelenésed is tökéletes lesz.

Esküvői smink, tartós smink, vőlegény smink, smink, esküvő, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Esküvői smink

Az esküvői sminknek nemcsak tökéletesnek és gyönyörűnek, de tartósnak is kell lennie, hiszen ki kell bírnia reggeltől akár másnap hajnalig is, amikor véget ér a lagzi. Szépnek kell lennie nemcsak a vendégek előtt, hanem a fotókon, videókon is kifogástalanul kell, hogy mutasson. Nagy tapasztalatom van az esküvői sminkek készítésében, így nyugodtan rám bízhatod magad életed legszebb napján, ráadásul ajándékba kapsz tőlem egy vőlegény sminket is.

Szalonomban az alábbi esküvői csomagok közül választhatsz:

Hamupipőke, próbasmink, esküvői smink, szalon, smink, esküvő, menyasszony, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Hamupipőke

Próbasmink és smink a nagy napon az Aurora Beauty Szalonban

Kezelés ára:

18.490 Ft-tól

Elsa esküvői smink, próbasmink, szalon, kiszállás, megadott helyszín, útiköltség, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Elsa-esküvői smink, próbasminkkel

Próbasmink az Aurora Beauty Szalonban, smink a nagy napon az általad megadott helyszínen (az ár tartalmazza a budapesti kiszállás és útiköltség árát)

Kezelés ára:

59.990 Ft

Hófehérke esküvői smink, próba smink, bőrszépítő kezelés, szalon, kiszállás, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Hófehérke – esküvői smink, próbasminkkel + bőrszépítő kezelés

Próbasmink az Aurora Beauty Szalonban, smink a nagy napon az általad megadott helyszínen + bőrszépítő, hidratáló kezelés az esküvőt megelőzően a szalonban (az ár tartalmazza a budapesti kiszállás és útiköltség árát)

Kezelés ára:

69.990 Ft

Esküvői smink, próbasmink, bőrszépítő kezelés, örömanya smink, koszorúslány smink, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Aurora – esküvői smink, próbasminkkel + bőrszépítő kezelés + örömanya és koszorúslány smink

Próbasmink az Aurora Beauty Szalonban, smink a nagy napon az általad megadott helyszínen + bőrszépítő, hidratáló kezelés az esküvőt megelőzően a szalonban, örömanya és 3 koszorúslány smink (az ár tartalmazza a budapesti kiszállás és útiköltség árát)

Kezelés ára:

89.990 Ft

Budapest határain kívül egyedi kiszállási díjat számolok fel.

Mennyibe kerülnek az alap sminkek?

Nappali smink

7.000 Ft

Natúr szépítő smink

Alkalmi smink

13.990 Ft

Szalagavatóra, esküvőre, partyra, fotózásra

Szilveszteri smink

14.990 Ft

Erős alkalmi smink műszempillával

Nappali smink és frizura

12.990 Ft

Natúr szépítő smink

Alkalmi smink és frizura

16.990 Ft

Szalagavatóra, esküvőre, partyra, fotózásra

Szilveszteri smink és frizura

18.990 Ft

Erős alkalmi smink műszempillával

Kiegészítésként kérhető

Tincses műszempilla

3.490 Ft

Soros műszempilla

3.490 Ft

Köves Díszítés

300 Ft-tól

Esküvői smink, próbasmink, bőrszépítő kezelés, örömanya smink, koszorúslány smink, Aurora Beauty, Budapest, XX kerület, Gál Hajnalka

Szeretnéd megtanulni, hogyan készítsd el magadnak a tökéletes sminket?

Nem tudod, mi állna jól neked, és azt hogyan tudod elkészíteni?

Gyere el hozzám, és vegyél részt a Kiscsoportos (4 fős), vagy Önsminkelő workshopon, és tanuld meg úgy kisminkelni magad, mint egy igazi profi!

Neked ajánlom, ha…

5

szeretnél magabiztosabb lenni

5

szeretnéd megtanulni, hogy hogyan készíts magadnak egy nappali és egy alkalmi sminket

5

szeretnél biztonsággal alkalmazható fitosminkeket megismerni, melyek támogatják a bőröd helyes működését

5

ha bizonytalan vagy abban, mi áll neked jól

5

ha szeretnél egy jó hangulatú csajos programon részt venni.

Mit tanítok neked?

5

Helyes bőrápolás, arcápolási rutin, hiszen ez a jó smink alapja

5

Helyes alapozó választás, annak tökéletes felvitele

5

Korrektorozás, arckontúrozás, púderezés

5

Helyes pirosítás

5

Szemöldökformázás

5

Szemhéjfestés, tusvonal, füstösítés

5

Száj formázása, színezése

Hogyan épül fel a Kiscsoportos workshop?

5

9:00-9:45 elméleti rész áttekintése az önsminkelő munkafüzettel

5

9:45-10:00 ismerkedés a termékekkel

5

10:00-10:30 nappali smink bemutatása modellen

5

10:30-11:30 önsminkelés

5

10:00-10:30 nappali smink bemutatása modellen

5

11:30-12:00 alkalmi smink bemutatása modellen

5

12:00-13:00 önsminkelés

Az oktatások ideje alatt a hasznos tudáson és remek hangulaton kívül kávét, teát és aprósüteményeket is kapsz.

Mennyibe kerül?

Kiscsoportos workshop

29.990 Ft

Önsminkelő Workshop (3 óra)

39.990 Ft

Amennyiben részt veszel az oktatásaimon, 10% kedvezményt kapsz a professzionális, bőrbarát, növényi sminktermékekre.

Amennyiben luxus- és testi-szellemi kényeztetést keresel, valamint biztonsággal alkalmazható sminktermékeket a mindennapokra, ezeken a területeken is állok rendelkezésedre.

Szeretettel várlak az Aurora Beauty Kozmetikában,

ahol a leghatékonyabb arc és testkezelésekkel segítek megőrizni szépséged és fiatalságod.

Gál Hajnalka, Aurora Beauty, kozmetika, Budapest, XX kerület, smink, dióda lézeres szőrtelenítés, arckezelés, testkezelés, tetoválás eltávolítás